Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félholtra rugdosott egy tizenévest a Népligetben

Elfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint csaknem agyonrugdosott egy tizenévest a Népligetben - írja a HírTv honlapja. A 16 éves sértettet szombaton késő éjjel, negyed tizenegy körül támadták meg az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésénél, a 75-ös troli megállója mellett.


Dátum: 2003-10-14 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:42.789518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megtámadott fiút brutálisan összerugdosták, hogy életveszélyes sérülésekkel kellett kórházba szállítani. A nyomozás szálai egy 24 éves fővárosi férfihoz vezettek, őt ezért a rendőrök - miután a lakásán nem találták nyomát - hétfőn este budafoki munkahelyén fogták el. A gyanúsított részben beismerte tettét, vele szemben ezért életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás, s a rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatását is. A nyomozók szerint azonban a férfinak legalább egy társa is volt a támadás idején, őt ezért még tovább keresik.

hirtv.net - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek