Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mednyánszky-kiállítás a Nemzeti Galériában

Mintegy 450 Mednyánszky-mű látható a magyar festészet egyik legjelentősebb alkotójának életművét bemutató tárlaton, amely kedden nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában.


Dátum: 2003-10-14 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:43.117634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A budavári intézmény és a Szlovák Nemzeti Galéria közös kiállítása első ízben tesz kísérletet arra, hogy a XIX-XX. század fordulója egyik legtalányosabb alkotójának életművét megközelítő teljességben mutassa be - mondta a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón.

Berenczky Loránd közlése szerint "jó három éve merült fel a közös kiállítás megrendezésének ötlete abból a tényből kiindulva, hogy az 1852-ben született Mednyánszky László életműve korai szakaszának darabjait javarészt szlovák gyűjtemények őrzik".

A rendkívüli alkotói életpálya minél teljesebb körű bemutatása érdekében számba vették a más magyar, valamint osztrák és szlovák közgyűjteményekben őrzött, illetve magyarországi magántulajdonban lévő munkákat, ily módon jó néhány Mednyánszky-művet először láthatnak az érdeklődők magyarországi bemutatón - mondta a főigazgató.

Katarína Bajcurová, a Szlovák Nemzeti Galéria főigazgatója példaértékűnek nevezte a két intézmény együttműködését.

Bakos Zsuzsanna, a kiállítás rendezője elmondta, hogy a tárlaton helyet kaptak például Mednyánszky nagyméretű vásznai, amelyeken a művészt foglalkoztató festői és kifejezésmódbeli megoldásokat követhetik nyomon a látogatók.

Mednyánszky mind figurális, mind tájképi motívumait sokszor feldogozta, a méretben is különböző változatokon az azonos motívumok ellentétes, szimbolikus tartalmát kutatta - magyarázta Bakos Zsuzsanna.

Megtekinthetők többi között úgynevezett csavargóportréi, külön egységet képeznek a rabbi portrék, valamint szerepelnek alpesi, tátrai, alföldi tájképek. A bemutatón válogatás látható az első világháborús frontokon készült műveiből, amelyeket Mednyánszky László mint önkéntes tudósító készített.

A grafikai anyagban javarészt tájrajzok, fej- és természeti tanulmányok kaptak helyet.

Ez alkalomra látott napvilágot egy - magyar és szlovák szakemberek tanulmányait közreadó - tudományos katalógus. A magyar és német nyelvű album illusztrációi sorába olyan képeket is beválogattak, amelyek nem szerepelnek a 2004. február 8-ig megtekinthető kiállításon.

Külön kötetben - jegyzetekkel ellátva - megjelent a festő naplója is.

A tájékoztatón bejelentették: jövő év áprilisában a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában nyílik nagyszabású válogatás a Mednyánszky-életmű darabjaiból, majd ősztől Bécsben lesz látható összeállítás az 1919-ben elhunyt festő munkáiból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek