Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch Tamás: az ifjúsági tárca gondjai kormányváltás utániak

Az ifjúsági tárca gondjai a kormányváltás után keletkeztek. A minisztérium 2002. évi működéséről szóló számvevőszéki jelentésben megállapított problémák közül a kormányváltásig egy sem állt fönn - közölte kedden Deutsch Tamás.


Dátum: 2003-10-14 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:43.762698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Állami Számvevőszék 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben mindent rendben talált az ISM működését illetően, 2002-ben azonban komoly problémákat tárt fel - mondta az ifjúsági tárca volt vezetője az ÁSZ-jelentésről szóló szocialista sajtótájékoztatóra reagálva.

Az ÁSZ által feltárt problémák 2002 második felében, a szocialista kormányzás idején keletkeztek - mondta a fideszes politikus.

"Élek azzal a politikai feltételezéssel, hogy ezeket a hibákat szándékosan követték el" - jelentette ki.

Deutsch Tamás közölte, hogy amikor az ISM új programokat indított be és azok finanszírozásához a költségvetési törvényben szereplő előirányzatokhoz képest további forrásokra volt szükség, akkor a büdzsé általános tartalékából kapott támogatást.

Érdemes lenne megvizsgálni, miért születtek a kormányváltás után a költségvetési tartalékból kapott fedezetre vonatkozó határozatokat visszavonó rendelkezések, amelyek által olyan helyzet állt elő, mintha az előző kormány nem biztosított volna pénzt az egyes programokhoz - mondta a politikus.

Deutsch Tamás arra kéri a szocialistákat, "hogy az elmúlt másfél év rágalmai, hazudozásai után mindenekelőtt kérjenek bocsánatot attól a sok-sok ezer embertől, akit az ISM-mel kapcsolatos rágalmaikkal megbántottak".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek