Nem alakul árnyékkormány Irakban
Visszautasította Moktada asz-Szadr iraki síita vezető kedden azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az Irakot irányító átmeneti kormányzótanáccsal versengő árnyékkormány alakítását tervezi.
Dátum: 2003-10-14 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:45.047989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szélsőséges vallási elöljáró Nedzsefben újságírók előtt kijelentette: vár a kormányalakítással, "amíg az iraki nép el nem mondja a véleményét erről a kérdésről". Arra a kérdésre, hogy mégis mikorra várható az ellenkormány megalakítása, amelyet a síita prédikátor már a múlt pénteki ima alkalmából bejelentett, asz-Szadr azt válaszolta: "Egy napon belül, vagy egy hónapon belül, ez kizárólag az iraki néptől függ."
A vallási vezető elmondta: elképzelése szerint az irakiak "békés demonstrációk" során fogják kifejezni egy, a megszállóktól független vezető iránti igényüket.
Moktada asz-Szadr és követői kerülik az összeütközést az amerikai csapatokkal, ugyanakkor együttműködni sem hajlandók velük - jegyezte meg a dpa német hírügynökség.
A fiatal imám a sajtótájékoztatón annak a véleményének adott hangot, hogy a síiták szent városát, Nedzsefet kellene megtenni Irak fővárosának, egyúttal felhívta az Irakot megszálló erők kötelékében szolgáló katonákat: térjenek át az iszlám vallásra.
Sajnálkozását fejezte ki kedden Mohamed Taki el-Mudarriszi ajatolláh, mérsékeltnek tartott kerbelai síita főpap a síiták között Kerbelában kitört fegyveres összecsapások miatt. A Moktada asz-Szadr imám és egy másik síita főpap, Ali as-Szisztani ajatolláh hívei között keddre virradóra kirobbant harcoknak több halottja és számos sebesültje volt.
El-Mudarriszi felhívásában arra kérte az irakiakat: kerüljék a belső konfliktusokat - idézte a dpa.
MTI - fidesz.hu