Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Románia nem érdekelt az erdélyi magyarság fennmaradásában

A Bocskai Szövetség kedden levélben fejezte ki aggodalmát Kovács László külügyminiszternek amiatt, hogy minden olyan erdélyi magyar politikus, aki az erdélyi magyarság sorsát nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetésével azonos módon képzeli el, közvetlen zaklatásnak van kitéve. A Bocskai Szövetség kéri a külügyminisztert, a diplomácia eszköztárásnak felhasználásával hasson oda, hogy a román hatalom szüntesse meg az erdélyi magyar politikusok megfélemlítését, és a jövőben tartózkodjon a zaklatás minden megnyilvánulásától.


Dátum: 2003-10-14 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:45.373780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Igen tisztelt Miniszter Úr!

A Bocskai Szövetséget aggodalommal töltik el az Erdélyből érkező hírek. Tagságunk Erdélyben élő része naponta tapasztalja az emberi jogok és szabadságjogok, a gyülekezési szabadság, a véleménynyilvánítás szabadságának durva, fondorlatos megsértését. Közvetlen zaklatásnak van kitéve minden olyan erdélyi magyar politikus, aki az erdélyi magyarság sorsát nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetésével azonos módon képzeli el.

A romániai hatalom - amelynek része az RMDSZ is - a Ceausescu-érára emlékeztető módszerekkel igyekszik csírájában elfojtani minden kezdeményezést, amelyről azt feltételezi, hogy az erdélyi magyarság megmaradását hivatott szolgálni. Szembehelyezkedve a kisebbségvédelem Európában elfogadott és bevált módszereivel, illetve intézményrendszerével, célzatos intézkedései egyértelmű tanúbizonyságát adják annak, hogy egyáltalán nem érdekelt az erdélyi magyarság fennmaradásában, a népek és népcsoportok békés egymás mellett élésében. Az elmúlt napok rendőri intézkedései megkérdőjelezik Románia alkalmasságát és felkészültségét az európai struktúrákhoz történő csatlakozásra.

Az elmúlt napok erdélyi magyarokkal szembeni jogtiprásai - de az aradi emlékmű ügye is - a magyar diplomácia kudarcát is jelentik. Most látszik valójában, mennyire idő előtti volt például 2002. december 1-jén Budapesten ünnepelni Románia nemzeti ünnepét.

Igen tisztelt Miniszter Úr!

Alappal tartani lehet az erdélyi jogtiprások megismétlődésétől, illetve kiterjedésétől. Tisztelettel kérjük Önt, hogy a diplomácia eszköztárásnak felhasználásával, latba vetve személyes tekintélyét is, szíveskedjen oda hatni, hogy a román hatalom szüntesse meg az erdélyi magyar politikusok megfélemlítését, és a jövőben tartózkodjon a zaklatás minden megnyilvánulásától.

Budapest, 2003. november 13.

Dr. Kreczinger István

Bocskai Szövetség elnöke

Kapcsolódó elemek