Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nyugdíjasok hiteleznek az államnak

A kormány szándékosan alultervezi a jövő évi inflációt, emiatt a nyugdíjasok kénytelenek lesznek hitelezni az államnak, így akár 10 ezer forinttal kevesebb pénzből kell megélniük, mint amennyi a törvény szerint járna nekik. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Gazdasági Kabinetje keddi közleményében azt javasolja a kormánynak, igazítsa inflációs előrejelzését a valós folyamatokhoz, és ne károsítsa meg félrevezető számaival a nyugdíjasokat, a bérből és fizetésből élőket.


Dátum: 2003-10-14 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:46.613102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Jövőre minden nyugdíjas 10.000 forintnyi kényszerhitelt nyújt hónapokon keresztül az államnak

A kormány szándékosan alultervezi a jövő esztendei inflációt, aminek a legfőbb kárvallottjai a nyugdíjasok és a munkavállalók lesznek. A KSH várakozásai szerint jövőre az éves átlagos áremelkedés elérheti a 7,5 százalékot, a napokban több kutatóintézet is hasonló becslést tett. Ennek ellenére a kormány ragaszkodik az 5,8 százalékhoz, és ezt az értéket veszi figyelembe a nyugdíj- és béremeléseknél.

A magasabb áremelkedés miatt a nyugdíjasok hónapokon keresztül kénytelenek lesznek hitelezni az államnak, így ez alatt az időszak alatt (az átlagnyugdíj értékét alapul véve) 10.000 Ft-tal kevesebb pénzből kell megélniük, mint amennyi a törvény szerint járna nekik. A munkavállalók esetében a bérek vásárlóértékének csökkenését tovább erősíti a szándékos alultervezés.

Javasoljuk a kormánynak, hogy igazítsa inflációs előrejelzését a valós folyamatokhoz, és ne károsítsa meg félrevezető számaival a nyugdíjasokat, a bérből és fizetésből élőket.

Budapest, 2003. október 14.

Gazdasági Kabinet

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek