Négy medvebocs az észak-spanyolországi hegyekben
Szerencsésen átvészelte minden idők egyik legforróbb nyarát az észak-spanyolországi hegyekben tavasszal született négy barnamedvebocs, reményt öntve a veszélyeztetett faj jövőjéért aggódó állatbarátokba.
Dátum: 2003-10-14 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:47.535775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bocsokat, amelyeknek mindössze 50 százalék esélyük van arra, hogy túlélik az első évet, még számos veszély fenyegeti, nem utolsósorban a bundájukra leselkedő orvvadászok.
"Komoly veszedelmet jelentenek számukra a vadászok és a felnőtt hímmedvék támadásai, de ha egy kicsit is melléjük szegődik a szerencse, a bocsok túlélhetik a megpróbáltatásokat" - vélekedett Guillermo Palomero, a Cantabriai Barnamedve Alapítvány elnöke.
A barnamedvék veszélyeztetett fajnak számítanak Spanyolországban, jóllehet számuk tartósan 85 körül ingadozik. Ez a mennyiség két állomány között oszlik meg egy körülbelül 5000 négyzetkilométeres területen az északi hegyekben.
A három családhoz tartozó négy bocsot először májusban fedezték fel. Valószínűleg áprilisban jöhettek világra, a perzselő nyarat búvóhelyen tölthették.
"Nem lehet megmondani, hogy évente hány bocs születik, van olyan esztendő, amikor egy sem. De nagyon ritkán adódik, hogy adott időben egyszerre négyet pillantsunk meg, különösen a kis cantabriai medveállományban" - mondta az alapítvány elnöke a Reuters hírügynökségnek.
MTI - fidesz.hu