Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőkés László változatlanul nemet mond az új alkotmányra

Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői a romániai magyarokat arra buzdítják, hogy vegyenek részt az október 18-án és 19-én tartandó romániai alkotmánymódosító népszavazáson, és voksoljanak lelkiismeretük szerint - jelentették be az egyházfők kedden, Kolozsváron tartott sajtóértekezletükön.


Dátum: 2003-10-15 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:49.440618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Előzőleg az egyházak vezetői az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezlete keretében tanácskoztak. A megbeszélésen részt vett Jakubinyi György római katolikus érsek, Tempfli József, a nagyváradi római katolikus egyházmegye püspöke, Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Szabó Árpád unitárius püspök, valamint Mózes Árpád evangélikus püspök.

A Tőkés László által vezetett református egyházkerület a múlt héten azt javasolta híveinek, hogy nemmel voksoljanak a népszavazáson. Ezzel szemben a gyulafehérvári római katolikus érsek pénteki körlevelében arra buzdította híveit, hogy igennel szavazzanak.

A keddi egységes álláspont ellenére mind Tőkés László, mind Jakubinyi György fenntartotta korábbi javaslatát. Hangsúlyozták: ajánlatuk csak irányadó a hívők számára, ezzel nem sértik a szavazók lelkiismereti szabadságát. A gyulafehérvári római katolikus érsek az 1991-ben elfogadott alkotmányt a nagyobbik, az azt módosító törvényt pedig a kisebbik rossznak nevezte. Ezért úgy vélte, hogy a romániai magyarságnak igennel kell szavaznia. A gyulafehérvári érsek véleményéhez Tempfli József megyéspüspök is csatlakozott. Szerinte azért kell igent mondani a módosító törvényre, mert ellenkező esetben a régi alkotmány marad érvényben, márpedig a módosítás több jogot biztosít.

Tőkés László azzal indokolta egyházkerületének döntését, hogy Trianon óta a romániai magyarság nem szavazott meg olyan alkotmányt, amely a "nemzetállam" kitétel révén másodrangú állampolgárrá fokozta le a magyar nemzeti közösséget.

A sajtótájékoztatón Pap Géza református, Szabó Árpád unitárius, Mózes Árpád evangélikus püspökök semleges álláspontra helyezkedett, nem foglaltak állást sem az igen, sem a nem szavazat mellett. Hangsúlyozták, hogy a híveknek állampolgári és keresztényi kötelességük részt venni az alaptörvényt módosító referendumon, mivel ez alapvető emberi joguk.

Az egyházfők bejelentették, hogy Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke elfogadta az erdélyi magyar történelmi egyházfők meghívását, így várhatóan október 21. és 26. között tesz látogatást Romániában.

Az egyházfők megdöbbenéssel értesültek a székely megyékben történt túlkapásokról. A múlt hét végén a rendőrség több személyt vett őrizetbe, aki a Székelyföld autonómiáját célul kitűző Székely Nemzeti Tanácsok (SZNT) alakuló üléseire hívó plakátokat szállított gépkocsiján. Az egyházfők aggodalmunkat fejezték ki a régi politikai rendőrség módszereit idéző, megfélemlítő intézkedésekkel kapcsolatban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek