Kínai ember a világűrben
"A haza dicső pillanatának" nevezte szerdán Hu Csin-tao kínai elnök az embert szállító első kínai űrhajó sikeres felbocsátását. "A Sencsou-5 űrhajó Föld körüli pályára állítása dicsőséges pillanat a hazának, és az embert szállító kínai űrhajó első győzelme" - jelentette ki a pártvezető-államfő az Új Kína hírügynökségnek.
Dátum: 2003-10-15 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:51.987274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csiucsüani űrtámaszpontról végrehajtott indítást több magas rangú vezetővel együtt a helyszínről figyelemmel követő Hu hozzátette: az űrutazás "történelmi állomást jelent a kínai népnek a világ tudományos és technológiai csúcsainak meghódításában".
"A párt és a nép soha nem felejtik el azoknak az érdemeit, akik a hazáért, a népért és a nemzetért dolgoztak" - jelentette ki az elnök.
Ven Csia-pao kínai miniszterelnök a pekingi repülésirányító központból követte végig számos párt- és állami vezető társaságában a Sencsou-5 felbocsátását - közölte az Új Kína, amely nem említette meg a volt elnök, a kínai hadsereg jelenlegi főparancsnokának, Csiang Cö-minnek a nevét - írta beszámolójában az AFP francia hírügynökség.
MTI - fidesz.hu