Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iraki háború növelheti a terrorveszélyt

A terrorizmus elleni háború átrendezi az Egyesült Államok globális katonai jelenlétét, ami új magyarországi támaszpontok létesítését is jelentheti - áll a legnagyobb brit stratégiai kutatóintézet szerdán Londonban közzétett éves jelentésében, amely szerint az iraki háború fokozta a terrorveszélyt.


Dátum: 2003-10-15 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:58.633029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ katonai és biztonsági helyzetéről kiadott 360 oldalas összefoglaló - Military Balance 2003-2004 - szerint az amerikai védelmi minisztérium már tanulmányozza a külföldön működő amerikai katonai támaszpontok hálózatának átrendezését. A Pentagon ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a hidegháború idejéből örökölt támaszpontrendszer eleminek földrajzi elhelyezkedése nem felel meg a terrorizmus elleni háborúhoz szükségesnek tartott gyors, rugalmas globális bevethetőség követelményének.

Az IISS tanulmánya szerint az amerikai kormány a katonai erő átrendezésének jegyében támaszpontok bezárására készül Németországban, és új létesítmények megnyitását tervezi Magyarországon, Romániában, Lengyelországban és Bulgáriában. Ezek az új támaszpontok közelebb lennének a közel-keleti és a közép-ázsiai térséghez, és fenntartásuk is olcsóbb lenne - áll az éves összefoglalóban.

A nemzetközi terrorizmus jelenlegi ütőképességéről a tanulmány szerzői azt írták, hogy az iraki háború megfosztotta a két évvel ezelőtti amerikai merényletekért felelősnek tartott al-Kaida terrorhálózatot a tömegpusztító fegyverek egy lehetséges beszerzési forrásától, és "elbátortalanította" a terrorizmus olyan állami támogatóit, mint Szíria vagy Irán. Mindemellett azonban az iraki fegyveres beavatkozás felszította az indulatokat a radikális muszlim tömegekben, és ezzel szélesítette az al-Kaida által toborozhatók táborát. Ezt a hatást tovább fogja erősíteni, ha a szövetségesek nem lesznek képesek rábukkanni az Irakban általuk vélelmezett - a háború fő indokául szolgáló - tömegpusztító fegyverekre - áll az IISS tanulmányában.

A jelentés szerint az al-Kaidát már az afganisztáni fegyveres beavatkozás megfosztotta egy baráti befogadó országtól, és meg is tizedelte személyi állományát; amerikai adatok alapján világszerte a csoport mintegy 3 ezer operatív emberét fogták le. Az afganisztáni bázis szétszórása azonban azt is jelenti, hogy a már addig is erősen decentralizált nemzetközi terrorhálózat még kevésbé megfoghatóvá, és ezzel még nehezebben azonosíthatóvá és semlegesíthetővé vált - írták a londoni tanulmány szerzői.

A jelentés szerint az al-Kaida támadóképességének és mozgásának korlátozása nem jelenti azt, hogy a szervezet, amely az iszlámot megalázva látja a "zsidó-keresztény nyugat" által, végleg letett volna az erőszakcselekményekről. Ráadásul a csoport vallási abszolútummá tette ezt a sérelmet, és ezért sem politikai kompromisszumokkal, sem konfliktusmegoldó módszerekkel nem tartható kordában - áll a londoni jelentésben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek