Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is jelentősen vezet a Fidesz

Igazat kell adnunk a Werber kékcédulás hadműveletétét kommentáló szocialista politikusoknak, az akció valóban sikeres volt. Tény ugyanis, egyre több polgár tesz különbséget az igazság és a rágalom között. A Magyar Gallup Intézet legfrissebb felmérése a biztos pártválasztók körében 16 százalékos Fidesz-vezetést mutatott ki.


Dátum: 2003-10-15 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:59.244500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gallup október 2. és 7. közötti felmérése szerint a felnőttek 33%-a szavazna a Fideszre, a Szocialista Párt támogatóinak aránya pedig 23%. Az MSZP tábora az elmúlt hónapokban már a "kemény magig" olvadt. (Az egymillió nyolcszázezerre tehető szimpatizánsnál kevesebbet az előző öt évben csak egyszer mértek.)

A Fidesz most regisztrált támogatottsági aránya valamivel magasabb, mint amit idén év elején vagy az év közepén regisztrált az intézet - a mostani érték a legmagasabb támogatói tömeget jelenti a választásokat közvetlenül megelőző hónapot és a választásokat követő hónapokat nem számítva.

A pártot választó biztos szavazók közé szeptemberben és októberben is csak az emberek fele tartozott. Az előző hónaphoz képest ebben a körben sem tapasztalható lényeges változás: a Fidesz támogatottsága 52%, az MSZP-é 36%.

Medgyessy Péter a lakosság egy harmada, 33 százaléka szerint látja el a feladatát "inkább jól". Az ellentétes véleményen lévők aránya 15 százalékponttal magasabb: 48%.

Forrás: www.gallup.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek