Prodi a gazdaság erősítését sürgeti
Az Európai Bizottság elnöke szerdán kifogásolta, hogy az EU még mindig nem tesz eleget gazdaságának erősítéséért, és felszólította a tagállamokat, hogy legkésőbb az év végéig állapodjanak meg az általa javasolt új növekedésösztönző programokról.
Dátum: 2003-10-15 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:59.555086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Romano Prodi közölte: elsősorban azt várja a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúcstól, hogy az állam- és kormányfők jóváhagyják az év elején bejelentett gazdasági növekedési kezdeményezését. Az EU soros olasz elnöksége által összeállított napirend szerint az európai növekedés újjáélesztése lesz a másfél napos csúcs egyik vezető témája. A bizottság két hete, Európai Növekedési Kezdeményezés néven terjesztette elő erre vonatkozó részletes programját. Az utóbbi hónapokban napvilágot látott más kezdeményezésekhez hasonlóan a bizottsági program is a tudásalapú gazdaságba és a nagy infrastrukturális hálózatokba történő beruházásokat jelöli meg a növekedésösztönzés kulcsterületeiként. "Ezen a téren egy dolog biztos: mindaz, ami eddig történt, még mindig nem elég. Közúti összeköttetések hiányoznak, a vasútvonalak építése sok esetben el sem kezdődött, és sok tennivaló maradt még a távközlési és energiahálózatok fejlesztésében is" - jelentette ki Prodi. Mint mondta, nem arra számít, hogy az Európai Tanács mindezt egy csapásra megoldja, de elvárja, hogy a testület mozgásba hozza a dolgokat, és kijelölje a helyes irányt. "Autópályákat nem lehet ígéretekből felépíteni" - jegyezte meg. A bizottság javaslata több egyszerű programcsomagnál. Olyan integrált megközelítés és útiterv, amely a megvalósításhoz szükséges mechanizmusokat és intézményi megoldásokat is tartalmazza - mondta az elnök. Az Európai Növekedési Kezdeményezés megnevezi azt a 29 kiemelt fontosságúnak tekintett közlekedési beruházást, amelyeket a transzeurópai hálózatok (TEN) fejlesztésének részeként 2020-ig kellene megvalósítani, összesen mintegy 220 milliárd eurós költségvetéssel. A beruházások háromnegyedének 2010 előtt kellene befejeződnie - emlékeztetett Prodi. Elismerte, hogy a fontossági sorrend meghatározása nem könnyű, de arra kérte a tagállamokat, hogy ez egyszer tegyék félre a sajátosan nemzeti vagy önös megfontolásokat, és az európai érdekeket tartsák szem előtt. "Az Európai Tanács decemberi ülése az utolsó határidő annak eldöntéséhez, mely projekteket lehet a leggyorsabban megvalósítani" - mondta. Intézkedéseket sürgetett annak érdekében is, hogy növekedjenek a kutatásba és fejlesztésbe irányuló beruházások, mert ezek még mindig lanyhák és szétszórtak. Egyes tagországokban még csökkent is a kutatási célokra fordított állami kiadások aránya. További lépésekre van szükség ahhoz, hogy ez elérje a célként kitűzött értéket, a GDP 3 százalékát - fűzte hozzá.
MTI - fidesz.hu