Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esélyegyenlőség szocialista módra 1.

A jövő évi költségvetés tervezete szerint több mint 22 százalékkal csökkentenék a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének támogatását - mondta el Erhartné Molnár Katalin, a szervezet főtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Ilyenre sem a rendszerváltás óta, sem az azt megelőző időkben nem volt példa - tette hozzá a főtitkár a Fehér bot napján.A kormány nemrég életre hívott egy tárca nélküli minisztériumot az esélyegyenlőség védelmében, vajon mit szól ehhez Lévai Katalin?


Dátum: 2003-10-15 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:00.473062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányzati célkitűzések szerint megvalósítandó, regionális, jogi személyiséggel bíró szervezetek kialakítása is csak megfelelő költségvetés mellett lehetséges - mondta Erhartné Molnár Katalin. Hozzáfűzte: ezek a szervezetek pályázhatnának a jövőben a Nemzeti Civil Alapprogram pénzeire is. Elmondta: az idei 204 millió forint helyett mintegy 159 millió forintra számíthat a szövetség jövőre, holott eddig évente átlagosan 10-15 százalékkal nőtt az állami támogatás. Mint mondta: a költségeket csak úgy tudnák csökkenteni, ha lemondanának a megyei szervezetek működtetéséről és a szövetség szolgáltató centrumként üzemelne. Erhartné Molnár Katalin szólt arról is: a múlt héten levelet küldött Medgyessy Péter miniszterelnökhöz és Kökény Mihályhoz, az egészségügyi tárca vezetőjéhez és találkozót kért, hogy tárgyalhassanak, de eddig nem kapott visszajelzést. "Nem hiszem, hogy a spórolást nálunk kéne elkezdeni, hanem megfontoltabban kellene pályázati pénzeket költeni" - szögezte le a főtitkár.

MTI - fidesz.hu

***

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Szociális Kabinetje megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a Fehérbot napján vált világossá az érintettek számára, hogy a Medgyessy-kormány a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének támogatását 46 millió Ft-tal, vagyis mintegy 30%-kal csökkenti.

Érthetetlen és felháborító továbbá, hogy bár az Országgyűlés nemzeti egyetértésben fogadta el az Országos Fogyatékosügyi Programot, a szocialista kormány 2002-höz képest 35%-kal csökkentette a végrehajtásra szánt forrásokat. A jövő évi költségvetésben további drasztikus megszorítások várhatók: A mozgássérültek, a vakok, a siketek és az értelmi fogyatékosok érdekvédelmi szervezeteitől egyenként mintegy 30%-os reálértékű elvonást tervez a jóléti rendszerváltással hitegető szocialista kormány. Az elvonásra kerülő mintegy 150 millió Ft lehetetlen helyzetbe hozza a számos közfeladatot és szolgáltatást ellátó érdekvédelmi szervezeteket egyaránt.

Választ várunk az idén az akadálymentesítésre töredéket költő szocialista kormány és Lévai Katalin, esélyegyenlőséget mímelő minisztertől arra, hogy ilyen megszorító intézkedések és forrásmegvonások mellett hogyan kívánja a miniszterelnök személyes vállalásait teljesíteni, mely szerint költségvetési eszközökkel támogatják, hogy a fogyatékos gyerekek a társadalom egyenrangú tagjává válhassanak.

Szociális Kabinet

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

2003. október 15._

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek