A Pápa Bolívia védelmében szólt
Köszönetet mondott a pápává választásának negyedszázados jubileumára küldött jókívánságokért II. János Pál, aki szokásos szerdai általános kihallgatásán párbeszédre szólította fel a Bolíviában szemben álló erőket.
Dátum: 2003-10-15 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:01.356728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A katolikus egyházfő csaknem húszezer ember előtt olvasta fel beszédét a Szent Péter téren, ahol számos egyházi vezető is jelen volt. A 83 éves, megrendült egészségű pápa - akit 1978. október 16-án választottak meg e tisztségre - láthatóan jókedvűen, mosolyogva, viszonylag jó fizikai állapotban jelent meg a hívők előtt. Hangja a beszéd elején gyönge volt, különösen a különböző nyelveken elhangzó üdvözleteket lehetett nehezen érteni. A ceremónia végére viszont hangja visszanyerte tisztaságát és erejét. A szöveg egy részét ugyanakkor - hogy ne fáradjon ki az egyházfő - mások olvasták fel helyette, s csak a beszéd végén vette át ismét a szót a pápa, akárcsak az elmúlt heti audiencián. A pápa az általános kihallgatás végén kitért a bolíviai helyzetre, együttérzéséről biztosítva a szenvedőket, s a törvények tiszteletben tartására, társadalmi párbeszédre, a megegyezés keresésére szólította fel a szembenállókat. A pápaságának negyedszázados jubileumát ünneplő II. János Pál számos frissen egybekelt házaspárt áldott meg, emellett fogadta a bíborosok, püspökök és más egyházi vezetők jókívánságait.
MTI - fidesz.hu