Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós küldöttség utazott a közel-keleti térségbe

Az EU-tagországok külügyminiszterei - Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselő és Josep Piqué spanyol külügyminiszter személyében - magas szintű küldöttséget menesztettek csütörtökön a Közel-Keletre, hogy megpróbálják elérni az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos legutóbbi ENSZ BT-határozat tiszteletben tartását.


Dátum: 2002-04-04 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:18.333753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tizenötök a külügyminiszteri tanács szerda késő este Luxembourgban tartott rendkívüli ülésén döntöttek az erélyesebb diplomáciai fellépés mellett, újabb politikai kezdeményezést azonban nem vettek tervbe. Álláspontjuk szerint most is elég békekezdeményezés van, újabbakra egyelőre nincs szükség.

A tanács ennek megfelelően nem tette magáévá Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének azt a szerdán megismételt javaslatát, hogy hívjanak össze nemzetközi konferenciát a konfliktus rendezése érdekében az EU, az Egyesült Államok, az ENSZ, Oroszország, a mérsékelt arab országok, Izrael és a Palesztin Hatóság képviselőinek részvételével.

Josep Piqué, a tanács soros elnöke az ülés után annyit mondott, hogy csütörtökön "a helyszínen leszünk, és a lehető legtöbb emberrel beszélni fogunk". A kialakult rendkívül súlyos helyzetben a tizenötök ragaszkodni fognak az ENSZ BT múlt hét végén elfogadott 1402. számú határozatának azonnali és maradéktalan végrehajtásához - fűzte hozzá Piqué, aki szerint most a legfontosabb feladat az erőszak spiráljának megtörése.

A BT-határozat azonnali tűzszünetet sürget és felszólítja Izraelt, hogy vonja ki csapatait a palesztin önkormányzat alatt álló területekről.

Az uniós küldöttek feltétlenül találkozni szeretnének Ariel Saron izraeli kormányfővel és Jasszer Arafat palesztin vezetővel, bár Piqué elismerte, hogy ez utóbbi találkozó megtartása teljes mértékben Izraeltől függ.

A sebtében összehívott válságtanácskozás eredményeivel nem minden résztvevő volt teljesen elégedett. Louis Michel belga külügyminiszter például "hasznosnak és pozitívnak" nevezte ugyan a vitát, de nem titkolt csalódottsággal állapította meg, hogy a tizenötök közötti konszenzus csak a minimális szinten jött létre.

A tanácskozáson a szembenálló felek elleni szankciók meghozatalának a lehetősége is szóba került, de semmilyen konkrét javaslat nem hangzott el ezzel kapcsolatban. Michel a maga részéről úgy vélekedett, nem ez az alkalmas pillanat arra, hogy az unió szakítást provokáljon a konfliktus főszereplőinek bármelyikével. Abban az esetben viszont, ha Saron nem tenné lehetővé az uniós küldöttség találkozóját Arafattal, a tizenötök felülvizsgálnák Izraelhez fűződő kapcsolataikat - mondta a belga miniszter.

Prodi szerdán újságírói kérdésre válaszolva elzárkózott attól, hogy az EU nyomásgyakorlásra vagy "zsarolásra" használja fel az Izraellel érvényben lévő társulási szerződés felmondásának eshetőségét. A szerződés a párbeszéd eszköze - jelentette ki.

Kapcsolódó elemek