Sirin Ebadi távol tartja magát a politikától
Nem akar politikai pályára lépni, hanem eddigi ügyvédi és emberi jogi tevékenységét akarja folytatni Sirin Ebadi, 2003. Nobel-békedíjasa.
Dátum: 2003-10-15 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:02.627133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iráni jogásznő szerdai teheráni sajtókonferenciáján, amelyet az általa vezetett emberijog-védő kör székhelyén tartott, kijelentette: "Nem változtatok eddigi módszeremen, a Nobel-díj bebizonyította, hogy jó úton járok." Hozzátette, hogy társaival együtt folytatja az iráni törvények reformjáért vívott harcát, és azt kérik az iráni kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Ebadi ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is elsőrendű fontosságot tulajdonít azok védelmének, akiket politikai okokból fognak perbe. Elismerte, hogy a díj által nagy nyomás nehezedik rá, de a jövőben még keményebben fog dolgozni céljaiért, továbbra is harcol a nők és a gyermekek jogaiért is. Reményét fejezte ki, hogy mielőbb szabadon bocsátják Iránban az összes politikai foglyot és újságírót. Reagálva Mohammed Hatami iráni elnök keddi kijelentésére, mely szerint a Nobel-békedíjnak nincs nagy jelentősége, Sirin Ebadi közölte: "Ez az ő álláspontja, tiszteletben tartom." A jogásznő felhívta a figyelmet arra, hogy egy muzulmán nőnek adott Nobel-békedíjjal "a világ elismerte: az iszlám nem az erőszak és a terror vallása", és a nőket nem az iszlám vallás, hanem egy "patriarkális rendszer" nyomja el.
MTI - fidesz.hu