Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogos-e az amerikai iskolások esküje?

Egyesült Államok legfelsőbb bírósága fogja eldönteni, hogy összeegyeztethető-e az állam és az egyház szétválasztását kimondó alkotmánnyal az állami iskolákban naponta elmondott hűségeskü, amelyben Isten nevét is említik.


Dátum: 2003-10-15 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:03.975865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egyesült Államokban kisiskolások milliói fogadják meg naponta a tanár vezetésével, hogy hűségesek maradnak az Egyesült Államok zászlajához, a köztársasághoz, mindahhoz, amit képvisel, a mindenkinek szabadságot és jogot biztosító, Isten színe előtt egy és oszthatatlan nemzethez. Szerdai lapbeszámolók szerint a legfelső bírák egy kaliforniai iskolaszék fellebbezésére határoztak úgy, hogy megvizsgálják az ügyet, amire várhatóan a jövő év első felében kerítenek sort. A San Franciscó-i fellebbviteli bíróság tavaly júniusban egy ateista apa panaszának helyt adva betiltotta a hűségesküt a joghatósága alá tartozó kilenc nyugati szövetségi államban. Az eskü elmondása ugyan nem kötelező, Michael Newdow sérelmezte azonban, hogy 9 éves lányának minden reggel végig kell hallgatnia a szöveget, amely szerint van isten. Érvelése szerint ezt az állam alkotmánysértő módon jóváhagyja azzal, hogy az eskütételt a tanár vezényli le. A közvéleményt megosztotta a San Franciscó-i határozat, amelynek végrehajtását a legfelsőbb instancia állásfoglalásáig felfüggesztették. George Bush amerikai elnök "nevetségesnek" minősítette a San Franciscó-i döntést. John Ashcroft igazságügyi miniszter azzal érvelt az eskü mellett, hogy az amerikai himnuszban is van vallási utalás, a pénzen pedig az áll, hogy "Istenben bízunk". A hűségeskü támogatói azt is vitatják, hogy Michael Newdow jogosult-e a panaszra, mivel gyerektartási vitában áll a házasságon kívül született gyermek anyjával, aki szerint a hűségeskü a hazafiság kifejezése, és a kislány igenis el akarja azt szavalni az iskolában. A fogadalmat Francis Bellami lelkész írta 1892-ben, Amerika felfedezésének 400. évfordulójára, de Istenre való hivatkozás nélkül, és utópista szocialista regényeket író unokaöccsének a nézeteit foglalta össze benne. Az esküt 1942-ben emelték hivatalos rangra, az "Isten színe előtt" kitételt pedig 1954-ben, a hidegháború sűrűjében, kongresszusi döntéssel iktatták a szövegbe vallási csoportok kezdeményezésére, Dwight Eisenhower elnök támogatásával. A szövetségi legfelsőbb bíróság már kétszer alkotmányosnak ítélte az esküt, és most úgy döntött, újra megvizsgálja az ügyet. A bírák ezt az ülésüket is úgy kezdték, mint a többit: fejet hajtva végighallgatták, amíg a testület titkára elmondja: Isten óvja az Egyesült Államokat és ezt a tiszteletre méltó bíróságot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek