Kövér László: jövőt választunk magunknak
Két törvény szabályozza a sajtó- és médiaviszonyokat - mindkettő kétharmados -, s ha az önök bizalmából kétharmados parlamenti többséget tudunk elérni, akkor bizonyára megtesszük azokat a lépéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a magyar médiát tisztességes irányba próbáljuk terelni - jelentette ki szerdán Kövér László Pápán tartott nagygyűlésén.
Dátum: 2002-04-04 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:18.658259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz ügyvezető alelnöke hozzátette: "a média erőviszonyokban egyébként jelentős elmozdulás történt az elmúlt négy évben - ez Lendvai Ildikó asszony sipákolásából is kiderül -, hiszen ma már nem kilenc az egyhez, hanem csak nyolc a kettőhöz az arány a hátrányunkra".
- A sajtót illetően csak hosszú távon érdemes kalkulálnunk, abban bízva, hogy a fiatal újságíró generáció - bármennyire is a régi vágású bolsevikok válogatták ki őket és próbálták a saját képükre formálni - előbb-utóbb meg fogja unni azt, hogy velük végeztessék el a piszkos munkát - hangoztatta a politikus.
Kövér László utalt arra is, miszerint ami az elmúlt néhány hónapban a kampány során történt, arra még nem volt példa.
- Önök majd arról is dönteni fognak, hogy sikeresnek ítélhetők-e mindazok, akik mindenféle alantas eszközzel éltek a választási kampányban. Vajon díjazzák-e a negatív kampányt, s megerősítik-e abban a hitben az MSZP és az SZDSZ politikusait, hogy lehet ilyen eszközökkel is sikereket elérni - vélekedett Kövér László.
Hozzáfűzte: "Önök tudnak csak megvédeni bennünket. Bármennyire elhiszik is sokan, hogy a mi hatalmunk akkora, miszerint a Kende Péter féle csúszó-mászóknak félniük kell".
Kövér László emlékeztetett arra, miszerint az Alkotmánybíróság azt a "szerencsétlen döntést" hozta évekkel ezelőtt, hogy a közszereplőknek többet kell elviselniük másoknál.
- Ebben van ugyan logika, de más oldalról vizsgálva nem egészen értem, hogy az én becsületem miért ér kevesebbet, mint bármelyik magyar állampolgáré. Továbbá azt sem értem, miért kell többet elviselnie egy közjogi méltóságnak, akinek a pozíciójában az önök megtisztelő döntése is benne rejlik - vetette fel Kövér László.
A fideszes politikus szerint meg lehet alázni az ápolónőket is, mert úgy kampányolnak mellettük, hogy miként kénytelenek "a szórakoztató iparba levándorolni a több keresetért".
Leszögezte: amikor önök választanak, nem csupán két programot és teljesítményt vetnek össze, hanem jövőt is választanak maguknak. Hogy valóban európai, s polgári jövője legyen az országnak.