Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lehet, hogy meghalt az al-Kaida egyik vezetője

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik magas rangú tagja is áldozatául eshetett annak a rajtaütésnek, amelyet a pakisztáni hadsereg egységei hajtottak végre október elején Afganisztán és Pakisztán határvidékén.


Dátum: 2003-10-15 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:06.719600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt a pakisztáni információs miniszter közölte szerdai iszlámábádi sajtóértekezletén. Ahmed Rasíd sejk elmondta: a pakisztáni csapatok október 2-i akciójuk során nyolc feltételezett al-Kaida-tagot öltek meg, és 18 személyt őrizetbe vettek. Az összetűzésben két pakisztáni katona meghalt, ketten megsebesültek. A likvidált szélsőségesek egyikének a fejére vérdíjat tűztek ki - mondta a miniszter. A pakisztáni hatóságok feltételezése szerint a férfi a 15 legkeresettebb al-Kaida-tag egyike. Pakisztáni illetékesek jelenleg azon dolgoznak, hogy meghatározzák az áldozatok személyazonosságát és nemzetiségét - fűzte hozzá a Reuters brit hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek