Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az amerikai határozattervezetről szavaz

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökre halasztotta a szerdára kitűzött szavazást az Irakról beterjesztett amerikai határozattervezetről, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Jacques Chirac francia elnök, valamint Gerhard Schröder német kancellár tanácskozhasson róla egymással.


Dátum: 2003-10-16 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:09.133800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szergej Lavrov orosz ENSZ-nagykövet New Yorkban helyi idő szerint szerda este a szavazás elhalasztását kérte addig, amíg a három államférfi telefonkonferencián konzultál, hogy közös álláspontot alakítson ki a tervezetről. Lavrov a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a három ország által közösen benyújtott módosító javaslatok közül nem mindegyiket vették figyelembe, ezért a vezetőknek meg kell vitatniuk a végleges szöveget a szavazás előtt.

Vlagyimir Putyin helyi idő szerint csütörtökön reggel Malajziába érkezett, ahol megfigyelőként részt vesz az Iszlám Országok Szervezetének csúcstalálkozóján.

Az Egyesült Államok kedden terjesztette be hivatalosan Nagy-Britannia, Spanyolország és Kamerun támogatással a korábban háromszor is átdolgozott tervezetet, és elutasította az orosz-német-francia módosító javaslatoknak azt a kulcselemét, hogy rögzítsék az iraki szuverenitás helyreállításának a menetrendjét.

Az amerikai diplomácia szerdán egész nap azon fáradozott, hogy elnyerje a Biztonsági Tanács tagjainak, így a korábban feltartásait hangoztató Mexikónak és Chilének a támogatását. Colin Powell telefonon beszélt Pakisztán és Angola elnökével, a kínai, az orosz és a brit külügyminiszterrel, valamint kétszer is francia kollegájával. Pakisztán nagykövete a nap során bejelentette, hogy a határozatra fog szavazni. Kína ENSZ-nagykövete úgy fogalmazott, hogy országa pozitívnak látja a határozatot. Este Colin Powell már úgy nyilatkozott, hogy sikeres szavazásnak néznek elébe. Az amerikai diplomácia ellenszavazatra egyedül Szíria esetében számít, amely szerdán számos módosító indítványt terjesztett be, egyebek között arról, hogy az ENSZ irányítsa az iraki átalakítást.

A határozattervezet diplomáciai források szerint megkapja az elfogadásához szükséges 9 szavazatot, sőt Pakisztán és esetleg Kína voksával 11 voksot is begyűjthet. Szerdán este már csak az volt kétséges, hogy Oroszország, Franciaország, Németország tartózkodik-e, vagy esetleg igennel szavaz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek