Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eladni készül a Szerencsejáték Rt.-t a Medgyessy-kormány?

Érthetetlen a Szerencsejáték Rt. üzleti jelentésének ismeretében, hogy a kormány miért tervezi a vállalat részleges privatizációját. A cég egyike a legnagyobb magyar adófizető vállalatoknak, tavaly a befizetett költségvetési adó- és járulékkötelezettség az osztalékkal együtt meghaladta a 42 milliárd forintot. E héten 3,7 milliárd forint lehet a telitalálatos ötöslottó-szelvény tulajdonosának nyereménye.


Dátum: 2003-10-16 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:11.239648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sokak szerint érthetetlen, hogy a kormány miért akarja részlegesen privatizálni a Szerencsejáték Rt.-t. Az elképzelések szerint a cég tartós állami tulajdonrészét a jelenlegi száz százalékról 50 százalék plusz egy szavazatra csökkentenék. Ezzel a kisebbségi részvénycsomagot el lehetne adni, bár ez nem lenne kötelező érvényű. A mostani elképzelés már a múlt esztendőben is szerepelt a költségvetési törvényjavaslatban, ám akkor a magánosítás gondolatát elvetették a képviselők.

A társaság 2002. évi üzleti jelentésében az alábbiak olvashatók: az üzleti eredmény 9,7 milliárd forint lett, több mint két és félszerese a 2001. évinek, s megközelítőleg 236 százaléka a tervezettnek. A 10,3 milliárd forintos adózás előtti eredmény ugyancsak jelentősen felülmúlta, gyakorlatilag megduplázta a tervekben foglaltakat, ami az előzetesen vártnál magasabb osztalék kifizetését tette lehetővé. A Szerencsejáték Rt. egyike volt a legnagyobb magyar adófizető vállalatoknak. A befizetett költségvetési adó- és járulékkötelezettség nagyjából 35,6 százalékkal volt magasabb, mint 2001-ben, s az osztalékkal együtt meghaladta a 42 milliárd forintot.

A költségbefizetési kötelezettségek az adózott eredménnyel együtt a teljes szerencsejáték-árbevétel 44 százalékát tették ki. A Szerencsejáték Rt. a világon valószínűleg, de a fejlett európai lottótársaságokat tekintve mindenképpen egyedülálló különlegességgel, egy országosan megszervezett, saját értékesítő hálózattal bír.

Az EU-ban a szerencsejátékot szervező cégek vagy teljesen állami tulajdonban vannak - például a skandináv országokban és Németországban -, vagy a privát tőke által létrehozott vállalat koncesszióban végzi a játékszervezést. Ilyen van Angliában. Ezenkívül létezik magán- és állami tulajdonú vegyes vállalat is, mint például Spanyolországban vagy Ausztriában.

E héten idehaza 3,7 milliárd forintot vihet el az a szerencsés, aki helyesen tölti ki az ötöslottó-szelvényét, s rajta kívül nem lesz más nyertes. Ez hazánkban a mindenkori legnagyobb nyeremény, s jelenleg Európában is a legmagasabb. Ismeretes: Olaszországban nemrég 5,5 milliárd forintnak megfelelő euróval lett gazdagabb a főnyereményt elnyerő személy. Most a magyar után a legnagyobb nyeremény, 1,1 milliárd forintnak megfelelő font várja nyertesét Angliában, míg Olaszországban egymilliárd forintnak megfelelő eurónak örülhet a szerencsés.

Idehaza a halmozódás jövő év márciusáig - mivel egy éven át - tarthat, s ekkorra a főnyeremény összege már elérheti a nyolcmilliárd forintot. Ha azonban ezt a pénzt addig sem vinné el senki, akkor 80-10-10 arányban szétosztják majd a négyes, hármas és kettes nyertes szelvények tulajdonosai között. Múlt héten 12,2 millió alapjátékot értékesítettek, s várhatóan ennél több játékot adnak el e héten. Megnőtt a külföldiek által vásárolt magyar szelvények száma, s a határ menti településeken a lottóturizmussal lehet találkozni.

Csákó Attila, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek