Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titkos lehallgatások Székelyföldön?

Tulit Attila sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményező testülete háromszéki tagjainak telefonjait lehallgatják, e-mailjeiket olvassák. A Transindex hírügynökség által idézett székelyföldi politikus elmondta, ha felveszi a telefonját, furcsa kattanások hallatszanak, a beszélgetések során szavaik visszhangzanak, s mindez annak jele, hogy készülékeiket lehallgatják.


Dátum: 2003-10-16 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:11.535432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gabriel Andreescu, a közismert román emberjogi aktivista és neves politológus a román sajtóhoz eljuttatott és a Romániai Magyar Szó által is ismertetett észrevételeiben felszólította a hátrányos megkülönböztetés elleni romániai tanácsot: hivatalból járjon el azok ellen, akik Fodor Imrét, Marosvásárhely alpolgármesterét és társait zaklatták a Székelyföld autonómiáját propagáló plakátok miatt. A megtörtént esetek ismertetése után Andreescu felhívta a figyelmet arra, hogy a román alkotmány és a nemzetközi dokumentumok értelmében bármely népcsoportnak joga van a "belső önrendelkezéshez", ami nem azonos a puszta "önrendelkezéssel", hiszen az első a széles körű kulturális és adminisztratív önrendelkezést, a második a szecessziót jelenti.

Andreescu hangsúlyozta: az SZNT létrehozását kezdeményező bizottság, a szervezők akciója nem ellenkezik az alkotmány előírásaival, hiszen nem veszélyezteti az ország szuverenitását, területi egységét vagy függetlenségét. Andreescu szerint a modern Romániában első ízben támadtak meg a hatóságok egy olyan kezdeményezést, amely a szabad egyesülés tárgykörébe tartozik, s az ehhez való jogot mind a román alkotmány, mind a nemzetközi dokumentumok szavatolják.

Magyar Nemzet,2003. október 16.

Kapcsolódó elemek