Elbocsátások a rendőröknél?
Domokos László fideszes országgyűlési képviselő rámutatott, egyáltalán nem volt unalmasnak mondható az az évértékelő találkozó, melyet megyénk honatyáinak részvételével tartottak meg a közelmúltban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. Domokos László mondandójában lapunknak arra is kitért, hogy 6%-os létszámcsökkentés várható a megyei rendőrségnél. Utóbbit dr. Kurucz Ferenc megyei rendőrfőkapitány cáfolta.
Dátum: 2003-10-16 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:13.033804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Domokos László rámutatott, számtalan érdekes és hasznos információ hangzott el a megye közbiztonságáról megtartott beszámolóban (,,Unalmas találkozó a főkapitányságon" - Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember 27.). A képviselő szerint változtatni kellene azon a gondolkodásmódon, hogy csak a ,,balhé", a katasztrófa a hír a média számára.
- A találkozó azért sem volt unalmas - szögezte le Domokos László -, hiszen egy olyan, akkor még csak tervezett aktualitást is közöltek, melyet utóbb kormánydöntés erősített meg. E szerint a Békés megyei rendőrségnél 6%-os létszámcsökkentés várható, ami mintegy hetven ember elbocsátását jelenti. Ha a létszámcsökkenés nem is jár együtt a minőség visszaesésével, az átszervezések a közbiztonság csökkenéséhez vezethetnek, hiszen ugyanaz a magas színvonalú munkavégzés nehezen biztosítható ilyen sok ember elbocsátásával.
- A szóban forgó értekezleten a főkapitányság vezetőitől nem hangzott el olyan kijelentés, hogy megyénket érintően 6%-os létszámcsökkentést hajtanánk végre. Így tehát arról sem esett szó, hogy hetven ember veszítené el a munkahelyét - nyilatkozta lapunknak a fentiekre reagálva dr. Kurucz Ferenc dandártábornok, megyénk főkapitánya.
Mint mondta, ilyen jellegű intézkedéstervezetről sincs tudomásuk. Amennyiben pedig kormányzati döntés kötelezné a megyei főkapitányságot létszámcsökkentésre, következetes személyzeti munkájuk eredményeként elegendő tartalékkal, úgynevezett zárolt státusszal rendelkeznek ahhoz, hogy az esetleges átszervezés ne járjon elbocsátásokkal.
Pocsaji Richárd, Békés Megyei Hírlap, 2003. október 16.