Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hunyorítva sem látni diáékot a Hunyor Szállóban

Körömi Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője tegnap Pécsett, a Hunyor Szálló előtt tartott sajtótájékoztatóján jelezte, hogy írásbeli kérdéssel és interpellációval fordul a mögötte álló "diákszálló" ügyében Magyar Bálint oktatási miniszterhez. Kérdése úgy hangzik, hogy "A kollégiumi férőhelyek bővítése címén hogyan vásárolta meg a minisztérium a pécsi Hunyor Szállodát a Pécsi Tudományegyetem részére?"


Dátum: 2003-10-16 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:13.317842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Körömi Attila leszögezte, hogy véleménye szerint a kollégiumi célú vétel mind a vásárlás körülményeit, mind a mai hasznosítást illetően szokatlan, s ezért némi magyarázatra szorul. Egyben jelezte, hogy a miniszter válaszától függően később dönt arról, hogy kezdeményez-e a több százmilliós ügyben számvevőszéki eljárást mind a minisztériumnál, mind pedig az egyetem berkeiben.

K. F., Dunántúli Napló, 2003. október 16.

Kapcsolódó elemek