Leváltották a felügyelet igazgatóját
Szerdán leváltották posztjáról a megyei közlekedésfelügyelet igazgatóját, dr. Kalincsák Istvánt, aki igazságtalannak tartja a döntést, amelyet a hatóság főigazgatója azzal indokolt: az új vezetőnek a korábbinál jobb partnerkapcsolatokat kell kiépítenie.
Dátum: 2003-10-16 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:13.928637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megyei közlekedési felügyelet igazgatói posztjáról dr. Békési István, a Közlekedési Főfelügyelet főigazgatója, a szaktárca helyettes államtitkára visszahívta dr. Kalincsák Istvánt, aki 1991 óta - létrehozása óta - irányította a hatóság munkáját. A főigazgató az alkalmazottak jelenlétében beiktatta az új vezetőt, Horváth Miklóst és rögtön az ünnepség után nyilatkozott a sajtónak. Elmondta: a felügyelet igazgatói tisztének betöltéséhez nemcsak szakmai ismeretek szükségesek, az első számú vezetőnek a partnerekkel - rendőrséggel, önkormányzatokkal - megfelelő együttműködést kell kialakítania. E szempontoknak megfelelően akarták a legalkalmasabb embert kinevezni, ezért pályáztatták meg megyénkben e posztot. (Nem minden megyében, csak öt helyen - a szerk.)
Békési úgy véli, az előbb sorolt elvárásoknak Horváth Miklós jobban megfelel, mint elődje. A felügyelet szakmai tevékenységével eddig se volt gond, e téren folytatást vár el az új vezetőtől. Ám szeretné, ha előrelépést tenne a partneri munkakapcsolatok kiépítése terén. Újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: a leváltás nem függ össze közvetlenül a győri közlekedési beruházások bonyolításával. Hozzá nem érkezett írásos beadvány arról, hogy a felügyelet kerékkötője lett volna azoknak. Tudja, hogy ilyesmiről hírek keringenek, de szóbeszéddel nem foglalkozik. Elmondta azt is, hogy a volt igazgató az elkövetkező időszakban kiveszi hatvannapnyi szabadságát. Azalatt eldöntheti, akar-e a közlekedésfelügyeletnél maradni.
Dr. Kalincsák István igazságtalannak és érthetetlennek tartja a történteket. A Kisalföldnek megígérte, hogy később részletesebben is nyilatkozik leváltásáról. Az új igazgató, Horváth Miklós útépítő szakmérnök. Korábban a közútkezelő kht.-nál dolgozott, kinevezése előtt a Győri Kommunális Szolgáltatónál osztályvezetőként nagyobb beruházásokat irányított.
Politikai tisztogatás?
Szakács Imre, a megyei közgyűlés fideszes elnöke politikát sejt a szakmai döntés hátterében. Úgy véli, a vezetőváltás a hatalomra került szocialista-szabad demokrata koalíció tisztogatásának része. "Aki nem tetszik nekik, attól megválnak" - mondta és megemlítette: a kistérségi megbízotti posztokra is a baloldalhoz közeli emberek kerültek. Úgy véli, Kalincsák esete nem az utolsó. Azt gondolja, kényszerű távozása összefügg azzal, hogy az elmúlt időszakban a szocialista vezetésű győri önkormányzat több közlekedési beruházására olyan észrevételt tett a felügyelet, amely konfliktust eredményezett.
Eredics Imre, Győr közlekedésért felelős alpolgármestere lapunknak elmondta: viták a város és a hatóság közt valóban voltak. Azonban azokat szakmai jellegűnek, ezért természetesnek tartja.
R. Z., Kisalföld, 2003. október 15.