Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: utazás helyett játszótér

A megyei közgyűlés tagjainak nincsen sem erkölcsi, sem etikai alapjuk abban a helyzetben Európát járni, amikor egy múlt heti közgyűlési döntés értelmében a kórház 246 dolgozóját az év végén elbocsátja. Ezért döntött úgy a közgyűlés Fidesz-frakciója, hogy az egész testületnek szóló meghívás ellenére nem utazik el Brüsszelbe.


Dátum: 2003-10-16 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:14.235559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó József Andor frakcióvezető mondta ezt tegnapi sajtótájékoztatóján. A képviselő szerint a negyventagú közgyűlés tizenhárom fide-szes tagja frakciódöntés nyomán mondott le az utazásról. Akik pedig mégis szívesen utaztak volna közülünk - folytatta -, azok is tudomásul vették a döntést. Az utazás egyébként nagyjából tízmillió forintba kerül, amit másra is el lehetett volna költeni - vélte Szabó József Andor. Hozzátette: a Brüsszelben lévő képviselők egyhavi tiszteletdíjukkal járultak hozzá az úthoz. Az itthon mara-dott Fidesz-frakció is felajánlja egyhavi díját - mutatott rá a frakcióvezető -, de mi az egyik somogyi településen játszóteret szeretnénk építtetni a pénzből.

Márkus Kata, Somogyi Hírlap, 2003. október 16.

Kapcsolódó elemek