Szívfájdítóan drága szívgyógyszerek
Október 1-jétől nyolcszáz, a társadalombiztosító által nem támogatott gyógyszer ára emelkedett. Zömükben a homeopátiás patikaszerekért kell többet fizetnünk, de mélyebben kell a zsebbe nyúlni, ha az influenzás időszakban köhögéscsillapítót, köptetőt illetve altatót, nyugtatót vásárolunk. Ugyancsak drágábbak lettek a lázcsillapítók és a fogamzásgátlók. A szív- és érrendszeri valamint mozgásszervi betegségekre felírt pirulákat ugyan 50-90 százalékig támogatja a biztosító, ám ezek - mivel rendszeresen kell szedni - nagyon sokba kerülnek a betegeknek.
Dátum: 2003-10-16 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:14.538923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nem tb-támogatott gyógyszerek ára átlagosan 8,6 százalékkal emelkedett a hónap elejétől. Ezek nagy része - 400 készítmény - a homeopátiás gyógyításban használatos. Igaz, ezeket a lakosság mindössze 2-3 százaléka használja. Érzékenyebben érinti a fogyasztókat a házipatikák alapját képező köhögéscsillapítók, köptetők, láz- és fájdalomcsillapítók átlagosan 4-5 százalékos árnövekedése. Ennél nagyobb mértékben, 15-18 százalékban drágultak a fogamzásgátlók, de akadt közöttük olyan is, amiért csaknem egyharmadával kell többet fizetni.
Ettől függetlenek a társadalombiztosító által részben finanszírozott patikaszerek. Bár az állam átvállal bizonyos hányadot, éppen rendszeres szedésük okán komoly anyagi terhet ró a gyógyszerek kiváltása a családokra, kiváltképp a kisnyugdíjból élőkre.
Dr. Ferenczy Miklós, a Duna-almáson élő és a visegrádi kórház geriátriai osztályán dolgozó szakorvos szerint előfordult praxisában olyan, hogy a beteg kérte, olcsóbb gyógyszert írjon fel. Akadt olyan eset is, amikor a borsos gyógyszerárak miatt a kisnyugdíjas kijelentette, semmilyen receptet nem vált ki. A beteg-orvos közötti bizalmi viszonytól függ, hogy meggyőzhető-e a páciens arról: az olcsóbb készítmény is ugyanolyan hatásfokú. Sokan a megszokott piruláikhoz ragaszkodnak.
A ma már nyugdíjas korú orvos a sokszor elítélt orvoslátogatók védelmére kelt. Véleménye szerint főként a falusi doktoroknak nyújt kiváló szakmai tájékozódást az, hogy rendelőjükben rendszeresen megfordulnak a gyógyszergyárak ügynökei. Dr. Ferenczy Miklóst soha nem kényszerítették vagy befolyásolták egy-egy új készítmény népszerűsítésére. Csupán a legújabb gyógyszerekkel ismertették meg az orvost, lehetőséget kínálva azok alkalmazására.
A pirula illetve a gyógymód alkalmazása egy folyamat része. Több belgyógyász, kardiológus véleménye megegyezik abban, hogy még mindig nem kap elég hangsúlyt a megelőzés; a páciensek csak a panaszok jelentkezése után keresik fel a rendelőt. Az ötvenen túli generáció körében a cukor-, a mozgásszervi és érrendszeri betegségek vezetik a toplistát, bár újabban a depresszió is egyre több idősnél kimutatható. Annak ellenére, hogy ezen panaszok egyike vagy gyakran ezek kombinációja megkeseríti a magyar lakosság nagy részének életét, nem törvényszerű, hogy a nyugdíjaséveket betegen, gyógyszerek százait szedve kell letöltenünk.
Esztergomi Szent István Patika 1 nap alatt:
14 szív- és érrendszeri betegségben szenvedő páciens váltotta ki vényét, közülük 2 beteg nem érte el a nyugdíjkorhatárt. A cukor- illetve a mozgásszervi betegségekre írják fel a legtöbb gyógyszert az orvosok. A fent említett valamennyi kezelt más gyógyszerekkel együtt keringési rendellenességekre vásárolt medicinát. A legkisebb tétel 4000 ezer forint volt, de akadt 7800 forintos árcédula is.
Bohunka Mónika, 24 óra, 2003. október 16.