Döntések az Irakkal kapcsolatos ENSZ határozattervezetről
Németország, Oroszország és Franciaország megszavazza az Irakkal kapcsolatos ENSZ határozattervezetet. A hírt csaknem egy időben jelentette be Gerhard Schröder német kancellár Brüsszelben és a Kreml Moszkvában, miután a három ország vezetői telefonon egyeztették álláspontjukat az amerikai határozattervezetről - jelentették a hírügynökségek.
Dátum: 2003-10-16 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:16.730660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gerhard Schröder német kancellár Brüsszelben közölte: a felek csaknem háromnegyed órán át tartó telefonbeszélgetés során végül részben a Biztonsági Tanács kedvéért, részben pedig azért állapodtak meg a dokumentum megszavazásáról, mert az jelez bizonyos mértékű előrehaladást, és a mindenképpen a jó irányba tett fontos lépésnek minősíthető.
- A jelenlegi helyzetben nem áll szándékukban sem katonai szerepet vállalni Irakban, sem pedig a korábban előirányzottnál nagyobb mértékben hozzájárulni az iraki újjáépítéshez - tette hozzá. Jacques Chirac francia elnök szóvivője szerint a határozat megszavazását célzó kompromisszum célja a nemzetközi közösség egységének minél teljesebb megőrzése volt. - Az akartuk jelezni, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk a független Irak mielőbbi visszatérésére a nemzetek közösségébe - mondta a szóvivő.
MTI - fidesz.hu