Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaidával szövetkeztek a letartóztatott jemeni szélsőségesek

Az előző hónapban Jemenben őrizetbe vett iszlám szélsőségesek bevallották, hogy kapcsolatban állnak az al-Kaida terrorhálózattal, és támadást terveztek az amerikai és a brit nagykövetség ellen.


Dátum: 2003-10-16 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:17.592186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség lőszerkészletet és a pokolgépkészítés kézikönyveit foglalta le a jemeniekből, szaúd-arábiaiakból és szíriaiakból álló 20 fős csoportnál - közölte csütörtökön egy magas rangú jemeni tisztségviselő a Reuters brit hírügynökséggel. "Olyan volt, akár egy laboratórium" - tette hozzá a névtelenül nyilatkozó illetékes. Elmondta, hogy feltehetően az al-Kaida egyik sejtjét alkotják, de új néven - mint Egységes Brigád - szerveződtek meg, és utasításaikat valószínűleg Afganisztánból kapták. Az al-Kaidát vezető Oszama bin Laden gyaníthatóan szintén Afganisztánban vagy Pakisztánban talált menedéket. A csoportot egy szaúd-arábiai üzletember pénzelte, futáruk, egy jemeni egyetemista már ugyancsak rendőrkézre került. Jemen, bin Laden őseinek földje, igyekszik megszabadulni attól a képtől, hogy szélsőségesek melegágya lenne, ezért szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal a terror elleni háborúban, és már számos gyanúsítottat begyűjtött.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek