Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ha Önök azt kérdezik tőlem, hogy a köztársaság polgárait érdeklik-e a miniszteri vagyonnyilatkozatok, én erre azt mondom: Mi az, hogy!

Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten bejelentette: a nap folyamán Répássy Róberttel közösen benyújtották a parlamenthez azt a módosító javaslatukat, amely előírná, hogy a nem képviselő miniszterek is nyilvános vagyonnyilatkozatot tegyenek.


Dátum: 2003-10-16 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:17.888677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Miután a képviselői mandátummal nem rendelkező hét kormánytag szavakban támogatásáról biztosította a javaslatot, mindannyian kifejezték azt is: csak a törvény elfogadása után hajlandóak nyilvánosságra hozni vagyonnyilatkozatukat - mondta a fideszes képviselő újságírók előtt.

"A minisztereknek takargatnivalójuk lehet" - fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve: ha nem így lenne, miért nem teszik mindenki számára hozzáférhetővé a vagyoni helyzetükről szóló beszámolójukat.

Hangsúlyozta: a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló, 1997-ben elfogadott törvény módosítását sürgős eljárás keretében kérték, így lehetséges, hogy a jogszabályról még az őszi ülésszakban dönt a Ház és januártól életbe léphet a változtatás.

Szijjártó Péter kiemelte: a módosítást nem csak a Gyurcsány Ferenc ifjúsági miniszter körül "az elmúlt időszakban zajló események" hatására kezdeményezték. A jelenlegi szabályozás különbséget tesz kormánytag és kormánytag között, hiszen akik rendelkeznek képviselői mandátummal, azok nyilvános vagyonnyilatkozatot tesznek. Hozzátette: ellentmondásos az is, hogy míg jelenleg a legkisebb település képviselő-testületének tagjai is évenként számolnak be vagyoni helyzetükről a nyilvánosság előtt, addig "a milliárdok felett döntő miniszterek" számára ezt nem írja elő a törvény.

A fideszes politikus kijelentette: "Ha Önök azt kérdezik tőlem, hogy a köztársaság polgárait érdeklik-e a miniszteri vagyonnyilatkozatok, én erre azt mondom: Mi az, hogy!"

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek