Alkotmánybírósághoz fordult a paksi vizsgálóbizottság elnöke
Miután a szocialista kormány tétlenül szemléli, hogy az Országgyűlés által létrehozott vizsgálóbizottság munkáját adatvisszatartással hetek óta nyíltan szabotálják állami tulajdonú vállalatok, sürgősségi beadvánnyal fordult Koltai Tamás, a bizottság elnöke az Alkotmánybírósághoz. Arra kérte a taláros testületet, hogy állapítsa meg: a Paksi Atomerőmű Rt. és a Magyar Villamos Művek Rt. vezetése alkotmánysértést követ el szerződéseik eltitkolásával.
Dátum: 2003-10-16 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:18.470951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Miután a szocialista kormány tétlenül szemléli, hogy az Országgyűlés által létrehozott vizsgálóbizottság munkáját adatvisszatartással hetek óta nyíltan szabotálják állami tulajdonú vállalatok, sürgősségi beadvánnyal fordultam az Alkotmánybírósághoz. Arra kértem a taláros testületet, hogy állapítsa meg: a Paksi Atomerőmű Rt. és a Magyar Villamos Művek Rt. vezetése alkotmánysértést követ el szerződéseik eltitkolásával.
A Magyar Köztársaság Alkotmányának szempontjából ugyanis teljességgel közömbös, hogy az érintett külföldi cégek hozzájárulnak avagy sem az erőművel kötött szerződéseik kiadásához. A magyar családoknak, akik a nyári rendkívüli áremelés révén immár harmadik hónapja fizetik a milliárdos kárköltséget, joguk van megtudni, hogy mi az igazság Európa második legsúlyosabb besorolású üzemzavarát illetően. Reményemet tudom csak kifejezni, hogy a titkolózás mögött a valódi ok nem a szocialista politikusok üzleti érintettsége. Vajon milyen titkokat rejtegethet még a közvélemény elől Paks?
Budapest, 2003. október 16.
Koltai Tamás
országgyűlési képviselő
a paksi vizsgálóbizottság elnöke