Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Holokauszt megemlékezés Rómában

Megemlékeztek csütörtökön Rómában az ottani gettóból elhurcolt és náci megsemmisítő táborokban meggyilkolt több mint ezer zsidó holokauszt-áldozatról.


Dátum: 2003-10-16 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:19.034314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A deportálások kezdetének 60. évfordulóján rendezett megemlékezésen részt vett Carlo Azeglio Ciampi államfő is. Hangsúlyozta beszédében, hogy elevenen kell tartani a holokauszt emlékét, mert ha a történelem feledésbe merül, megismétlődhetnek borzalmai. Méltatta beszédében azt a szerepet, amelyet a katolikus egyház játszott az üldözött római zsidók mentésében. Ezreknek sikerült úgy elmenekülniük a náci üldözés elől, hogy a Vatikánban, illetve templomokban vagy kolostorokban találtak menedéket - idézett a beszédből a német dpa hírügynökség. Benito Mussolini fasiszta diktátor bukása után a németek megszállták Rómát, és október 16-án megkezdték a római gettó lakosságának deportálását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek