Az év fája Németországban a jegenyefenyő
A jegenyefenyőt választotta Németországban a 2004. esztendő fájává az illetékes kuratórium. Mint Silvius Wodarz, a kuratórium elnöke csütörtöki indoklásában elmondta, a jegenyefenyő különösen érzékeny a környezet változásaira, elsősorban a levegőbe jutó károsító anyagokra. Ezért mintegy jelképe a természethez igazodó, hosszú távra tervező erdőgazdálkodásnak.
Dátum: 2003-10-16 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:19.331839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jegenyefenyő akár 65 méteres magasságot is elérhet, ezzel Európa legnagyobb növekedési erélyű fája. Egyes példányai 500-600 éves kort is megérnek. Az ilyen hatalmas fák gyökereinek teljes hossza elérheti a 300 métert. A fa lassú "érésére" és hosszú életkorára jellemző adat, hogy csak 50 éves kora körül virágzik először. Németországban az utóbbi 200 évben jelentősen csökkent a jegenyefenyővel benőtt területek nagysága: a XVIII. század végéhez képest ma 90 százalékkal kevesebb ilyen tűlevelű fa található az ország területén. A jegenyefenyő fája hasonlít a lucfenyőéhez: könnyen megmunkálható, hasítható és ragasztható. Az ipar sokoldalúan használja, többek között fapadlók, tetőzsindely, hangszerek és pozdorjalemezek előállításához. A freiburgi főszékesegyház tornyát belülről jegenyefenyőből készült gerendák támasztják ki, s állítólag Amszterdam egyes részei jegenyefenyő-cölöpökön nyugszanak. Németországban 1989 óta minden évben megválasztják az év fáját, ezzel is ráirányítva a lakosság figyelmét egy-egy fa jellemzőire, élőhelyi sajátosságaira és veszélyeztetettségére. Az utóbbi öt évben a mézgás éger, a boróka, a magas kőris, a nyírfa és a fehér fűz volt az év fája Németországban.
MTI - fidesz.hu