Újra felfedezett Hermes
Amerikai csillagászoknak 65 év után ismét sikerült azonosítaniuk a Hermes nevű, 800 méter átmérőjű óriás aszteroidát, amely 1937-ben kisebb pánikot keltve alig egymillió kilométer távolságban zúgott el a Föld mellett.
Dátum: 2003-10-16 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:20.840803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzetközi Asztronómiai Szövetség párizsi központjában csütörtökön hozták nyilvánosságra a szakmai köröket felvillanyozó hírt. A közlemény szerint a cambridge-i (Massachusetts állam) Smithsonian csillagászati központ kisbolygókat figyelő részlege október 4-én jelentette be, hogy felfigyelt egy ragyogó fényű aszteroidára, amelynek pályasíkja "feltűnő hasonlóságot mutat" az 1937-ben UB jelzéssel, majd később Hermes néven bejegyzett kisbolygó pályájával. Utóbbi égitestet Karl Weimuth csillagász fedezte fel 1937 október 28-án, a fényes csillag azonban hamar eltűnt, azóta nem látták. Az amerikai központ mérései szerint a kisbolygó - amely első megfigyelésekor a 2002 SY50 megkülönböztető jelzést kapta - a Mars és a Jupiter közötti aszteroida övezetből való, s hozzávetőleg két év alatt kerüli meg a Napot. A Hermes újrafelfedezését a Nemzetközi Asztronómiai Szövetség csütörtökön erősítette meg.
MTI - fidesz.hu