Részvétnyilvánítás
Deutsch Tamás a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakcióvezető-helyettese, volt ifjúsági és sportminiszter az alábbi részvéttáviratot küldte Papp László családjának.
Dátum: 2003-10-16 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:22.012352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megrendülten értesült Papp Lászlónak a magyar sporttörténet legendás alakjának halálhíréről.
Papp Lászlót az ökölvívás és a magyar sport egésze, valamint a hazája iránti példamutató elkötelezettsége, kitartása és fegyelmezettsége nemzetünk egyik szimbólumává emelte. A ringben folytatott nemes küzdelme mind itthon, mind idegenben legendákat szőtt alakja köré. Győzelmei mindannyiunk győzelmei voltak, s vele osztoztunk a nehéz pillanatokban, amikor a bíró ellenfelének kezét lendítette a magasba. Bokszkesztyűjére mai is büszkeséggel tekintenek egykori szurkolói és neve a fiatalok számára ma is fogalom. Ahogy egész életművével, úgy méltósággal viselt szenvedésével is példát adott mindegyikünk számára a kitartásból és az áldozatvállalásból.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nevében kérjük, fogadják őszinte együttérzésünket."
Budapest, 2003. október 16.
Deutsch Tamás
Frakcióvezető-helyettes
volt ifjúsági és sportminiszter