Öröm és kétség az iskolatej program miatt
Lengyel Zoltán a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője örömét fejezi közleményében amiatt, hogy a szocialisták korábbi álláspontjukat megváltoztatva talán mégis folytatják az iskolatej akciót. A képviselőnek ugyanakkor kétségei is támadtak a több egymásnak ellentmondó kormányzati megnyilatkozás miatt.
Dátum: 2003-10-16 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:22.297518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség örömmel értesült arról, hogy végre hosszú idő után folytatódik gyermekek és a tejtermelők érdekében az az iskolatej-program, melyet másfél évvel ezelőtt a felelőtlen lépés volt a szocialista kormány részéről leállítani. Érthetetlen és álságos ugyanakkor, hogy a Szanyi Tibor által bejelentett költségek több milliárd forintról szólnak, ugyanis a 2004-es költségvetési tervezet szerint a kormány az iskolatej-akcióra mindössze 800 millió forintot szándékozik fordítani. Ugyanakkor örömmel tapasztaltuk, hogy az iskolatej-ügyében meghátrált a szocialista kormány, és a korábbi, elutasító magatartását feladva végre minden érdekelt számára megnyugtató módon kezdődhet meg a program. Reméljük továbbá, hogy a szocialisták nem követik eddigi hagyományaikat, és ebben az esetben mindenki számára átlátható közbeszerzési eljárást indít majd az akció kapcsán a minisztérium.
Lengyel Zoltán
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Gazdasági Kabinet
2003. október 16.
fidesz.hu