Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ünnepélyes hálaadó szentmise II. János Pálnak

Ünnepélyes hálaadó szentmisén emlékeztek meg csütörtök este a vatikáni Szent Péter téren II. János Pál pápává választásának negyedszázados jubileumáról.


Dátum: 2003-10-16 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:22.586428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 83 éves, megrendült egészségű egyházfő - aki kissé fáradtnak tűnt ezen az estén - láthatóan elérzékenyülve fogadta Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, a bíborosi testület dékánja üdvözlő szavait. Ratzinger az egész katolikus egyház nevében mondott őszinte köszönetet a pápa negyedszázados munkájáért, azért a szolgálatért, amelyet az egyházért, a békéért és az egész emberiségért teljesített.

- Minden józan gondolkodású ember elismeri a katolikus egyházfő érdemeit, függetlenül attól, mely vallásfelekezet tagja - mondta. A szentmisét megelőzően - még mielőtt a pápa a térre érkezett volna kerekes székén - a 149 bíboros hosszú sort alkotva vonult az oltárhoz, s foglalt helyet körülötte. Őket követték azok, akiknek a pápa október 21-én adja át a bíborosi jelvényeket, majd pedig a püspökök és a római papság képviselői érkeztek. A Szent Péter téren több tízezer embert gyűlt össze, csaknem kéttucatnyi hivatalos delegáció is jelen volt az ünnepi misén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek