Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lőszerek megsemmisítése Irakban

A koalíciós erők az előző iraki rezsim idejéből megmaradt, mintegy 453 tonna lőszert semmisítettek meg Irakban Bagdad április elsejei eleste óta, a hadsereggel szerződéses viszonyban lévő polgári vállalkozások pedig csak az elmúlt három hétben több mint ezer tonna ilyen muníciót tettek használhatatlanná - jelentette ki csütörtökön Bagdadban Robert Davis dandártábornok.


Dátum: 2003-10-16 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:23.495393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magas rangú amerikai tiszt szerint azonban ez csupán csepp a tengerben, ha figyelembe vesszük, hogy becslések szerint körülbelül egymillió tonnányi lőszer sorsa, illetve holléte továbbra sem ismeretes, és nincs kizárva, hogy azok egy része a koalíciós erőkkel szemben álló fegyveresek kezébe került. Az AP amerikai hírügynökség szerint a dandártábornok elmondta: négy amerikai magáncéget bíztak meg a feladattal, mivel ezek gyorsabbak és hatékonyabbak a lőszerek megsemmisítésében, ami ráadásul nem is jellegzetesen a hadsereg feladata. Az amerikai hadsereg eddig nem alkalmazott iraki szakembereket, de nincs kizárva, hogy a jövőben erre is sok kerül majd - jelentette ki Robert Davis. A dandártábornok beszámolt arról is, hogy a lakosság több ezer kézifegyvert szolgáltatott be abból a mennyiségből, amelyet Szaddám Huszein a háború előtti időszakban osztatott szét, nyilvánvalóan a koalíciós erők megállításának céljával. Az egész ország tele van fegyverekkel - mondta a dandártábornok, hozzátéve, hogy a koalíciós erők eddig száznál több zsúfolt fegyverraktárra bukkantak, amelyek egy részét nem ürítették ki, hanem fenntartják a formálódó új iraki hadsereg számára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek