Az unió üzenete Iraknak
Az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója pénteken határozott üzenetben szólítja fel az izraelieket és a palesztinokat a közel-keleti helyzet súlyosbodásának megakadályozására, és kifejezi óhaját, hogy a nemzetközi közösség fokozottabban vállaljon részt az iraki újjáépítésben.
Dátum: 2003-10-17 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:24.724814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU vezetői várhatóan ismételten hangot adnak az iráni atomprogram miatti aggodalmuknak is - közölte csütörtök esti sajtótájékoztatóján Franco Frattini. Az unió soros elnöki tisztét betöltő Olaszország külügyminisztere hozzátette: a zárónyilatkozat tervezete felszólítja a palesztin kormányt a terrorizmus elleni harcra és a terrorszervezetek felszámolására. A csúcstalálkozó megismétli - az Egyesült Államokat, az Európai Uniót, Oroszországot és az ENSZ-t magában foglaló, az útiterv néven ismertté vált közel-keleti béketervet kidolgozó kvartett által már kifejezésre jutatott - aggodalmat az Izrael által épített "biztonsági kerítés" miatt, különös tekintettel annak a palesztin határokon áthúzódó nyomvonalára - mutatott rá Franco Frattini. A záródokumentum tervezete, amelyet az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a külügyminiszterek már jóváhagytak, s amelyet pénteken nyújtanak be az állam- és kormányfőknek, üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsa által egyhangúlag elfogadott iraki határozatot, amely jelentős távlatokat nyit meg az iraki újjáépítésben való részvétel előtt - mutatott rá Franco Frattini.
MTI - fidesz.hu