Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Népdalverseny Siófokon

Először rendeznek versenyt dél-dunántúli népdal- és magyar nóta énekeseknek Siófokon, a Magyar Dal Éneklési Versenynek szombaton a város művelődési központja ad otthont - mondta a Siófoki Népdal- és Nótakedvelők Egyesületének elnöke.


Dátum: 2003-10-17 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:25.920577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idén alapított tóparti egyesület havonta szervez népdal-és nótaesteket, most először a környék nem hivatásos énekeseinek vetélkedőjét rendezi meg. A versenyen középkorúak és idősebbek indulhatnak - mondta Somogyvári Imre. A huszonhat résztvevő közül 88 éves lesz a legidősebb, 38 éves a legfiatalabb. A népdalénekesek többsége nő, a magyar nóták előadásában inkább a férfiak jeleskednek - tette hozzá. A versengők többsége siófoki és környékbeli, de Somogy megye közelebbi-távolabbi tájairól, Tolnából és Fejér megyéből is érkeznek résztvevők. Terveik szerint jövőre a fiatalabb korosztályokból várnak majd jelentkezőket a versenyre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek