Sharon nem ért egyet Arafat kiutasításával
Jasszer Arafat palesztin elnök kiutasítása ellen foglalt állást Ariel Saron izraeli miniszterelnök egy pénteken megjelent lapinterjúban. Mint az izraeli kormányfő fogalmazott a Jerusalem Postnak nyilatkozva, a palesztin vezető eltávolítása "nem lenne jó" a zsidó állam számára. Saron kijelentette: csekély a valószínűsége annak, hogy Arafatot megsebesítése nélkül ki tudnák utasítani, nemcsak biztonsági őrei miatt, hanem azért is, mert a palesztin vezetőt izraeli emberlánc venné körül.
Dátum: 2003-10-17 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:26.212237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ariel Saron e nyilatkozatával ezzel lényegében az izraeli biztonsági kabinetnek Arafat ügyében hozott "elvi állásfoglalásával" teljesen ellentétes véleményt fogalmazott meg. A biztonsági kabinet szeptember 11-i ülésén határozott a kiutasításról, konkrét intézkedést azonban nem jelentett be. A döntés előtt két nappal a Hamász több halálos áldozatot követelő öngyilkos merényleteket hajtott végre Tel-Avivban és Jeruzsálemben. A Jerusalem Post a merényletek után megjelent szerkesztőségi cikkében Arafat megölésére szólította fel az izraeli kormányt. Mint az AFP írja, a miniszterelnök még múlt vasárnap, az amerikai diplomaták elleni merénylet előtt három nappal nyilatkozott az újságnak.
MTI - fidesz.hu