Főügyészi tanácskozás Weimarban
Az ügyészi munka minőségének mérhetősége és a közös európai minőségi ismérvek meghatározása volt a témája annak a munkacsoportnak, amelynek megállapításait a magyar legfőbb ügyész terjesztette huszonhat európai ország főügyészeinek a németországi Weimarban pénteken véget ért tanácskozása elé.
Dátum: 2003-10-17 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:31.632158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Polt Péter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi cél a minőségi ügyészségi teljesítmény egységes európai koncepciójának és ismérveinek kidolgozása, amely tekintettel van a nemzeti jogrendszerek eltéréseire és az ügyészi hivatás különleges szakmai követelményeire is.
Az eszmecserén részt vett szakemberek megvitatták, hogy munkájukra milyen hatással lesz az Európai Unió készülő alkotmánya, az európai letartóztatási parancs intézménye. Foglalkoztak a terrorizmus, az embercsempészés és a gyerekpornográfia elleni küzdelem kérdéseivel.
Polt Péter együttműködési megállapodást írt alá a holland ügyészséggel. A holland kezdeményezéssel létrejött megállapodás egyebek között rendszeres konzultációkat irányoz elő európai kérdésekben, továbbá gyakorlati információcserét a képzés, a humánerőforrások, a kommunikáció, a médiumokkal való kapcsolat, az informatikai rendszerek és elektronikus ügyfeldolgozás, az ügyészek szolgálati viszonya, biztonsága és illetménye területén.
MTI - fidesz.hu