Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Papp Lászlóról nevezik el a Sportarénát

Az Index Törzsasztalának Nofene nevű fórumozója javasolta, hogy Papp Lászlóról nevezzék el a Budapest Sportarénát. Gyürk András, a Parlament Sportbizottságának alelnöke délután negyed kettőkor csatlakozott a kezdeményezéshez. Egy órával később Keszthelyi András, a sportminiszter kabinetfőnöke is hozzászólt a topikhoz, s jelezte a minisztérium hasonló szándékát. Majd Mádl Ferenc és a Fidesz-frakció is csatlakozott a kezdeményezéshez.


Dátum: 2003-10-17 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:32.253390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz-frakció támogatja

Papp László hirtelen halála minden magyar sportszerető embert megrendített. Érthető tehát, hogy már a mai napon több kezdeményezés napvilágot látott, melyek szerint az újonnan felépült Budapest Sportarénát a háromszoros olimpiai bajnok bokszolónkról nevezzük el.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja nagy örömmel értesült ezekről a kezdeményezésekről, ezért javasolni fogja a kormánynak, hogy támogassa ezt a javaslatot. Úgy véljük, ezzel méltó módon állíthatunk emléket a magyar sporttörténelem egyik legkiemelkedőbb alakjának, Papp Lászlónak.

Budapest, 2003. október 17.

Gyürk András

Az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának alelnöke

Deutsch Tamás

Frakcióvezető-helyettes

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Mádl Ferenc támogatja

Mádl Ferenc támogatja azt az internetes kezdeményezést, amelynek célja, hogy a Budapest Sportaréna ezentúl a tegnap elhunyt világhírű ökölvívó, Papp László nevét viselje.

Az államfő meggyőződése, hogy a nemzet e névadással méltó módon emlékezne kiváló sportolójára, aki három olimpiai aranyérmével és hat profi Európa-bajnoki győzelmével írta be nevét a világ sporttörténelmébe. Ma, amikor a siker mércéje oly viszonylagossá vált, még erőteljesebb Papp László életének és sportolói pályafutásának üzenete: csak a tisztesség, az akarat és a tehetség teremthet valódi értéket.

Az internetes aláírásgyűjtés azt jelzi, hogy Papp László élete, sportpályafutása sok ember számára, életkortól függetlenül példát mutat. A köztársasági elnök örömmel csatlakozik a kezdeményezéshez, egyben bízik az illetékesek pozitív döntésében.

Schillinger Erzsébet, sajtófőnök

A minisztérium is tette a dolgát

A sportminisztérium is tette a dolgát, és bár Keszthelyi András cáfolta, hogy az Index "népi kezdeményezéséhez" csatlakoztak, felvették a kapcsolatot a Papp-családdal. A családdal történt egyeztetés után a Budapest Sportaréna tulajdonosi jogainak gyakorlójaként a minisztérium javasolja, hogy az intézmény 2004. március 25-től, a kiváló sportember születésnapjától a Papp László Sportaréna nevet viselje.

fidesz.hu-összeállítás

Kapcsolódó elemek