Patakszennyezés Pécsett: bírság a Pécsi Vízmű Rt.-nek
A Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség 13,5 millió forint bírságot szabott ki a Pécsi Vízmű Rt.-re, mert a vállalat a baranyai megyeszékhely szennyvízét másfél hónapon keresztül részben tisztítatlanul engedte a Pécsi-víz patakba - tájékoztatta a felügyelőség víz- és talajvédelmi osztályvezető-helyettese az MTI-t pénteken.
Dátum: 2003-10-17 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:34.014979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szakonyi Lajosné elmondta: a rendkívüli szennyvízbírságról szóló határozatot pénteken adták postára, a döntés ellen a cég 15 napon belül fellebbezhet.
Az osztályvezető-helyettes emlékeztetett: májusban kaptak lakossági bejelentéseket arról, hogy a város délnyugati részén eredő, 10 falun átfolyó, végül a Drávába torkolló patak elszíneződött, bűzössé vált, többen azt is állították, hogy kipusztult az élővilága.
Az elvégzett vizsgálatokból kiderült: a víz ammóniatartalma meghaladta a megengedett határérték háromszorosát, szervesanyag-tartalma pedig a másfélszeresét.
A szennyezés a Pécsi Vízmű Rt. pellérdi telepén működő tisztítóberendezések meghibásodott levegőztetői miatt következett be, a tisztítási hatásfok ugyanis 95-ről 70 százalékra csökkent.
A telep naponta 25-28 ezer köbméter tisztított szennyvizet enged a patakba, és ha jól működik, nem szennyezi a környezetet.
Nyirati István, a vállalat vezérigazgatója felelősségüket elismerve a közelmúltban sajtótájékoztatón közölte: a történteket technológiai hiba idézte elő, ami egy szerencsétlen véletlennel párosult.
Beszámolt arról: a biológiai levegőztetők üzemideje 8 év, ezt a vállalat kivárta ugyan, de a berendezések éppen néhány nappal a tervezett rekonstrukció megkezdése előtt romlottak el.
A vezérigazgató cáfolta ugyanakkor, hogy a társaság súlyos károkat okozott volna a patak élővilágában.
Szakonyi Lajosné szavai szerint a tisztítómű 60 millió forintos rekonstrukciós programjának első fázisát követően, június végén a Pécsi-víz már több alkotóelemét tekintve megfelelt az előírásoknak, de a 95 százalékos tisztítási hatásfok csak a munkálatok befejezését követően, augusztus végétől vált ismét lehetővé.
Végezetül elmondta: a Pécsi Vízmű Rt. a rendkívüli mellett éves szennyvízbírságra is számíthat, de ennek összegéről az év végi kalkulációkat követően határoznak.
MTI - fidesz.hu