Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Musarraf: Oszama bin Laden él

Életben van Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője, s feltehetően az afgán-pakisztáni határ térségében, a mindentől távol eső, hegyvidéki törzsi területeken bujkál - jelentette ki egy pénteki nyilatkozatában Pervez Musarraf pakisztáni elnök.


Dátum: 2003-10-17 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:35.911029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Musarraf, aki az Iszlám Konferencia Szervezetének (OIC) a malajziai Putrajayában tartott csúcsértekezletén nyilatkozott a Reuters brit hírügynökség munkatársának, kijelentette: természetesen nem tudja pontosan, hol bujkál bin Laden, a határ pakisztáni oldalán vagy afgán területen, de "bizonyos vagyok abban, hogy életben van". Musarraf nyilatkozatában elutasította azokat az időnként elhangzó bírálatokat, miszerint nem tesz eleget a tálib rendszer még bujkáló tagjainak elfogása érdekében.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a pakisztáni titkosszolgálat a legszorosabban együttműködik az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) a muzulmán terroristák üldözésében. A pakisztáni hadsereg most első ízben hatolt be a rendkívül bizonytalan határ menti területre, hogy adatokat gyűjtsön bin Ladennel kapcsolatban a helybéliektől, akik közül sokan rokonszenveznek a muzulmán fegyveresekkel - tette hozzá Pervez Musarraf.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek