Afganisztán világelső az ópiumtermelésben
A világon tavaly termelt ópium 76 százaléka Afganisztánból származik - áll abban az ENSZ-jelentésben, amelyet pénteken ismertettek Dublinban, az Európa Tanács kábítószer-ellenes szervezetének miniszteri ülésén.
Dátum: 2003-10-18 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:36.496275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kábítószer-kereskedelem tendenciáiról szóló tanulmány megállapította: a világon évente előállított, a heroingyártáshoz felhasználható ópium mennyisége nem változott számottevően 1998 és 2002 között: 4400 tonnáról 4500 tonnára nőtt. Ugyanakkor 25 százalékkal csökkent a világon azoknak az ültetvényeknek a száma, amelyeken az ópium alapanyagául szolgáló mákot termesztenek. A jelentés az afgán mákültetvények nagyobb termőképességével magyarázza ezt az ellentmondást.
Miközben Afganisztánban a tálib rezsim megdöntése után újra fellendült a máktermesztés, Burmában és Laoszban az ENSZ adatai szerint 40 százalékkal csökkent az ópiumtermelés. A tendencia tovább erősödött 2003-ban.
Azzal, hogy az ópium-előállítás központja Délkelet-Ázsiából Afganisztánba tevődött át, a heroincsempészet új irányokat vett. Nyugat-Európában javult a helyzet, de a Kaukázusban, Közép-Ázsiában, Délkelet-Európa országaiban, továbbá Oroszországban gyorsan nőtt az ópiumtermelés.
MTI - fidesz.hu