Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott a bolíviai államfő

Írásban nyújtotta be lemondását a kongresszusnak péntek este Gonzalo Sánchez de Lozada Bustamente bolíviai elnök és elutazott Santa Cruzba - közölték az államfőhöz közel álló források.


Dátum: 2003-10-18 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:36.786231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


La Pazban rendkívüli ülésre hívták össze a törvényhozást, amely azonban négy órával a tervezett időpont után sem tudta munkáját megkezdeni, mivel több, vidékről érkező honatya a városon kívül rekedt a tüntetők miatt.

A Bolíviai Munkásszövetség (COB) szakszervezet felhívására több ezer tüntető vonult fel a főváros szívében, akik üdvözölték az elnök távozását. Jaime Solares szakszervezeti vezető azonban további éberségre szólította fel a tüntetőket, hogy "népgyűlésen" mondhassanak véleményt az új államfőről.

Sánchez de Lozada államfő az egy hónapja tartó tiltakozó megmozdulások után szánta rá magát a távozásra, miután a szabadpiaci gazdaságpolitikájával elégedetlen tüntetők ezrei vonultak az utcákra a lemondását követelve. A tüntetők és a rendfenntartó erők közötti összecsapások során becslések szerint hetvennégy ember vesztette életét.

A két évtizede stagnáló gazdaság és a Nemzetközi Valutaalap által megszabott szigorú hitelkövetelmények teljesítése nagyon nehéz helyzetbe hozta a bolíviaiak amúgy is nyomorgó többségét. A Dél-Amerika legszegényebb országának számító Bolíviában az emberek hatvan százaléka él napi két dollárnál kevesebből.

Carlos Mesa Gisbert eddigi alelnököt bízta meg szombatra virradóra az államfői teendőkkel a bolíviai törvényhozás, miután elfogadta Gonzalo Sánchez de Lozada Bustamente államfő lemondását.

Az alkotmány értelmében Carlos Mesa Gisbert Sánchez de Lozada mandátumának lejártáig, 2007 augusztusáig tölteti be az elnöki posztot.

Az új államfő, aki a parlament két házának közös rendkívüli ülésén letette az esküt, a Reuters brit hírügynökség jelentése szerint saját mandátumának lerövidítését és előrehozott választásokat javasolt.

Az ötvenéves Carlos Mesa Gisbert újságíró és történész, aki 2002 közepén kezdte politikusi karrierjét, amikor a most lemondott elnök ellenfele volt az előző választásokon. Egyetlen politikai pártnak sem tagja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek