Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli támadás Rafahban

Három palesztin vesztette életét az izraeli hadsereg újabb hadműveletében szombat hajnalban a Gázai övezetben lévő Rafahban - közölték palesztin kórházi források.


Dátum: 2003-10-18 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:37.965763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az áldozatokkal, köztük a Hamász szélsőséges palesztin mozgalom egyik helyi vezetőjével, harckocsilövedékek végeztek. Kilenc másik palesztin megsebesült, hármuk állapota súlyos - jelentette az AFP francia hírügynökség.

A katonák két nap elteltével kedden hatoltak be ismét a városba és menekülttáborába, hogy megsemmisítsék azokat az alagutakat, amelyeken keresztül az izraeliek gyanúja szerint a szomszédos Egyiptomból fegyvereket csempésznek palesztin területre.

A vasárnap véget ért akciójukban kilenc arab életét oltották ki. A palesztinokat segélyező ENSZ-szervezet (UNRWA) adatai szerint a műveletben 114 házat leromboltak, és 1240 helybeli maradt fedél nélkül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek