Márton Áron-emlékkiállítás nyílt Egerben
Márton Áron erdélyi püspök életét bemutató emlékkiállítás nyílt szombaton Egerben, a Keresztény Ifjúsági Klubban. A tárlaton fotók és korabeli dokumentumok idézik fel a püspök életútját, tevékenységét. A kiállítás anyagát a budapesti Terror Háza Múzeum és a Segít a Város Alapítvány gyűjteményéből válogatták.
Dátum: 2003-10-18 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:39.205762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A tárlatot azzal a céllal rendeztük, hogy megemlékezzünk az erdélyi püspökről és személyét példaként állítsuk az emberek elé" - mondta Mandák Attila, a kiállítást létrehozó Segít a Város Alapítvány titkára a megnyitón.
Löffler Erzsébet, az egri Érseki gyűjteményi Központ igazgatója a püspök életútjáról szólva elmondta, hogy az 1896-ban született Márton Áron a csíksomlyói katolikus gimnáziumban végezte tanulmányait, majd az érettségi után besorozták katonának, az I. világháborúban, a doberdói harctéren többször megsebesült.
A háború után a gyulafehérvári papnevelde növendéke lett. Ezt követően a kolozsvári Szent Mihály egyházközösség plébánosaként szolgált, egészen 1938-ig, amikor a 42 éves papot gyulafehérvári püspökké nevezte ki XI. Pius pápa.
Márton Áron a beiktatásán az Erdélyben élő népek és vallások kölcsönös elfogadása és megbecsülése mellett tett hitet.
A püspök a fasizmus éveiben kiállt a zsidóság mellett. A II. világháború után a román kormány üldöztetése kísérte életét, a püspök ugyanis kiállt a magyarság vallása, a katolikus hit mellett.
Ezért koncepciós pert kezdeményeztek ellene, azzal vádolták, hogy összeesküvést szervezett a román kormány ellen, és halálra ítélték. Végül hat évet töltött börtönben, majd 11 év háziőrizet következett, ahonnét 1967-ben szabadult.
A püspök 1970-ban járt először Rómában. Haláláig, 1980-ig szolgálta egyházát, súlyos betegen is ellátta hivatalát.
MTI - fidesz.hu