Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nemzet nagyjait méltón kell megünnepelnünk

A Deák-év a millenniumi ünnepségekkel összehasonlítva "látszat- és kirakatünneplés" - jelentette ki szombaton Halász János.


Dátum: 2003-10-18 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:43.559713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A nemzet nagyjait méltón kell megünnepelnünk, a polgári kormány idején a millenniumi ünnepségsorozat alatt megmutatták az emberek, milyen az igazi ünnepség, milyen az igazi nemzeti emlékezet" - fogalmazott a Fidesz-frakció szóvivője.

Hozzátette: "szomorúan látom, hogy a millenniumihoz hasonló ünnepségsorozat helyett budapesti reklámkampányokat látunk".

Kifejtette: Deák Ferenc születésének évfordulójára emlékezve azt lehet látni, hogy Budapesten több tíz millió forintért óriásplakátok és zászlók jelennek meg, ezzel szemben a vidék nem kap olyan érdemi támogatásokat, amelyek lehetővé tennék a haza bölcsére való méltó emlékezést.

A nemzeti emlékezet programmal kapcsolatban, amelyről Deák Ferenc szülőfalujában, Söjtörön tárgyalt a nap folyamán a kormány, Halász János elmondta: "a szocialisták programírásban és ígérgetésben elég jók, de ezeket illene megvalósítani".

A szóvivő szerint a Kossuth-bicentenárium is méltatlanná sikeredett, a Rákóczi-emlékév pedig "nagyon döcögve indul".

"Úgy gondolom, valódi tettekre van szükség, és ezen a területen is inkább szocialista tehetetlenséget és kirakatpolitikát látok" - mondta a politikus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek